Skócia 1998 óta rendelkezik saját parlamenttel, amely szintén egy referendumot követően jött létre: 1997-ben a szavazók 74 százaléka voksolt a skót parlament létrehozása mellett a decentralizációról szóló népszavazáson. Ezután alkotta meg – az akkor munkáspárti többségű – brit parlament a Scotland Act-et. Jelenleg így Skócia sok területen viszonylag önálló: a skót parlament például a belügy és igazságügy, a közigazgatás, az oktatás, a közlekedés, a mezőgazdaság és az energetika területén is széles körben rendelkezik hatáskörökkel. Nem dönthet viszont önállóan védelmi, külügyi, illetve az állampolgárságot és a bevándorlást érintő kérdésekben.
Az Alex Salmond vezette Skót Nemzeti Párt, miután a függetlenség mellett kampányolva megnyerte 2011-es választásokat, először alakított kormányt Skóciában, majd 2012-ben Salmond megállapodott Cameronnal a függetlenségi népszavazásról, a Westminster pedig elfogadott egy törvényt a referendumról.
A népszavazáson a 16 éven felüli skóciai lakosok szavazhatnak majd: ehhez a lehetőséghez Salmond ragaszkodott, arra építve, hogy a fiatalok általában inkább függetlenségpártiak. A skótok – és a Skóciában lakó nem skótok – tehát igennel vagy nemmel válaszolhatnak arra a kérdésre, hogy Skócia független ország legyen-e. Salmond eredetileg egyébként taktikusan azt szerette volna, hogy az elszakadás vagy maradás mellett lehessen egy harmadik opciót is választani: a maradást nagyobb fokú decentralizációval. 2012-ben ugyanis ez, az úgynevezett devo-max volt a legfőbb preferencia a közvélemény körében. Cameron azonban ragaszkodott ahhoz, hogy egy igen-nem kérdés szerepeljen a szavazólapon, vagyis ne lehessen „elmismásolni” az ügyet, hanem döntsék el, mit akarnak. Most, hogy közvetlenül a népszavazás előtt 50 százalék körül mérik a függetlenségpártiakat, Cameron persze már ígérgeti a nagyobb decentralizációt a skótoknak, csak maradjanak. Így tulajdonképpen – már ha lehet hinni az ígéreteknek – a nem-szavazattal nem is a változatlan uniót, hanem a sokak által vágyott devo-maxot támogatják a szavazók.